_A másik hagyományt kutatjuk! Persze csak kimondatlanul. Titkon reméljük, hogy közelebb kerülünk hozzá, miközben eszközöket keresünk egy helyszín sajátosságainak rögzítéséhez, tervezési koncepciónk szemléletes bemutatásához.
_Részleteket keresünk, melyek új helyzetbe, új összefüggések közé helyezve képesek a kortárs építészet minimalista törekvéseit összekapcsolni környezetünk heterogén, részletgazdag világával. Célunk az elmúlt félévek alapozó kurzusai után felfrissíteni érdeklődésünket, új technikai ismeretekkel gazdagítani eszközkészletünket a komplex és diploma félévek elvárásait szem előtt tartva, kihívásaira felkészülve.
_A posztmodern törekvésekhez hasonlóan, korunk építészeti érdeklődését figyelve bennünk is megfogalmazódik a tiszta képletek mellett a személyes, szerethető, esendő részletmegoldások fontossága. Janáky István e két törekvés harmóniáját a spontán építésekben találta meg. Állítása szerint a posztmodernnel ellentétben a spontán építések során nincs akkora jelentősége a szándékoltságnak, ideológiai megfontolásoknak, megfelelő érzékenység szükséges csak a talált elemek befogadásához, harmonikus elrendezésükhöz.
_Érzékenységünket szeretnénk fejleszteni választott helyszínünkön. Az TT1 féléve alatt már találkozhattunk Miskolc városával, egyedülálló domborzati adottságaival, sokszínűségével. A TT2 és TT3 tantárgyak keretein belül, az évszázadok óta Miskolc raktáraként emlegetett Kisavas területével ismerkedünk. Az Avas domb andezit tufájába vájt több mint 800, egykori családi pince, kiegészülve a pincelejáratokra épült, kisebb nyaralók intenzív világával, igazi táptalaja a sokszínűségben rejlő harmóniák megtalálásának. Igazi raktár nem csupán a szó anyagi értelmében, hanem számunkra elsősorban szellemi értelemben.
_ A terület intenzív anyagszerűségét, házilagos építési megoldásait igyekszünk magunk számára rögzíteni, új összefüggések közé helyezni. A félév során a TT2 tárgy keretén belül egy-két hetes röpfeladatokkal kíséreljük meg megragadni a helyszín sajátosságait, választott technikák (makettezés, kollázs technika, fotómontázs készítés) segítségével. A TT3 kurzusán kisebb tervezési feladatok segítségével gazdagítjuk saját eszköztárunkat, a terület egyedi karakterének megfelelő, a barkácsolás mottóját szem előtt tartó beavatkozásokkal. A két kurzus külön-külön is teljesíthető.
Felelős oktatók: Falvai Balázs, Török Dávid
Társoktatók (szociális műhely): Dankó Zsófia, Sugár Péter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése